Ha én tömegközlekedem, akkor abból egyenesen következik, hogy esni fog. Boldog tudattal megállapítottam ma is, hogy csalhatatlan vagyok.

Az autóm vizsgázik (remélem, átmegy, mert a deriválást tegnap nem gyakoroltuk eleget), így én ma gyalog kakukk lettem. Ha az ember ritkán veszi igénybe a közösségi járműveket, akkor az első fél óra amolyan vidámpark-hangulat. Persze ez az első komolyabb fékezésnél – mikor az utasok dominó módjára dőlnek el – el is múlik.

Mikor indultam még hétágra sütött, aminek hétágra kellett sütnie, de mikor újra aszfaltot ért a lábam, elkezdett esni. Tudom, tudom: „Hülye gyerek, mér’ nincs ernyőd?” Ó, hát van én nekem. Tuti helyen, a kocsi csomagtartójában. Most is teljes biztonságban tudhatom – a kocsi egy telepen áll, és már biztos izgul, hogy minden kérdésre tudja-e majd a választ.

Szóval esett az eső, és ahogy Malacka mondja: „és a víz-víz-víz csak jött-jött-jött”.

Mire a Stadionokhoz értem, túl voltam egy kisebb szabású vizes póló versenyen. Azért kisebb, mert a zsűrit képező járókelők több figyelmet szenteltek az esernyőik nyitogatásának, vagy a tető alá rohangálásnak, mint az én adottságaimnak. Ráadásul egyedüli versenyzőként megnyerni egy ilyen komoly felkészülést és jelentős tudást igénylő megmérettetést, nem valami nagy dolog. Gondolkoztam, hogy megkérek valakit, hadd álljak be az ernyője alá. Aztán az antiszociálisabb énem nem engedte, hogy megszólítsak ezzel valakit, de az ötlet eredményeként eszembe jutott Rihanna Umbrella című száma, ami attól kezdve nem ment ki a fejemből, és mint egy végtelenített szalag, futott körbe és körbe. Hogy irodalmian szóljak, kurva idegesítő volt. És most, hogy ezt leírtam, kezdődik elölről. Süti.

Kicsavartam a vizet a pulóveremből a mozgólépcső mellett, visszaszálltam a metróra, és elmentem a Blahára, hogy az ott nemrégiben nyílt bevásárló központban vegyek egy felsőt a megfázás elkerülése végett. Itt persze jöhet a jogos kérdés: „Hülye gyerek, mér’ nem vettél ernyőt is?” De hát mondom, hogy van ernyőm!! Áá…Mindegy.

A sztori lényege persze, hogy vettem egy felsőt. Méghozzá olyat, amely elgondolkodtatott. Igen, ilyen ruhadarab is van.

Bosszankodtam, mert amúgy is hetekbe telik, míg döntök egy ruha megvételéről, ráadásul muszájból venni valamit, olyan lehangoló. De senki ne keseredjen el. Szerencsével jártam! Igyekeztem arra a zen bölcsességre koncentrálni, miszerint semmilyen eseményt sem lehet kapásból rossznak, vagy éppen jónak értékelni. Eláztam – ez rossz. De ha nem áztam volna el, akkor nem veszek meg egy olyan felsőt, amit máskülönben le sem vettem volna az üzlet polcáról – ez jó.

Hosszú tanakodás után egy matróz csíkos, hosszú ujjú darabot választottam. Magam is meglepődtem, hogy milyen jól mutatott felvéve, pedig a fogason tényleg olyan kis szánalmasan unatkozott.

Gyorsan fizettem, és kértem az eladót, hogy vágja is le az árcímkét, mert rögtön felvenném. Küldött egy megsemmisítő pillantást, amiből tisztán kiolvasható volt, hogy azt gondolja „a kiscsaj ma kapott zsebpénzt a szüleitől, gyorsan elkölti, és nem bírja kivárni, hogy hazaérjen vele, máris felveszi a cuccot”. Ezek után bátortalanul hozzátettem, hogy teljesen eláztam, de őt ez hozzávetőlegesen, kábé, egyáltalán nem érdekelte. Elnézett a fejem fölött (lássuk be, nem nehéz), és közben kiszedte azt a mágneses szart, amit a ruhákra nyomnak. Amúgy ezeket a lopásgátlókat hatóságilag tiltanám be! Vagy úgy rakják rá a ruhára, hogy véletlenül se tudd felpróbálni, amiért pénzt készülsz kiadni, vagy – és ez a súlyosabb – kilyukasztják vele az anyagot! Állítják, hogy nem, de persze igen. Mindegy.

Visszatérve a mai szerzeményemre, a kulcsszó: matróz csíkos.

Talán emlékeztek, már tavaly nyáron megpróbáltak bekerülni a nyári ruhatárunkba a tengerész hangulatú ruhák, de akkor érdeklődés hiányában elmaradt a robbanásszerű divatba jövetelük. Idén újfent próbálkoznak. Nálam mostantól nyitott kapukat döngetnek. Jöhetnek a vasmacskák, a kék csíkok, és….nem bánom, a matrózok is.

A barátságos csíkos póló azon kevés nyolcvanas évekbeli ruhadarab közé tartozik, ami vállalható. Amikor néhány éve elkezdtek visszaszivárogni a ruhaüzletekbe a nagy válltömések, a még nagyobb bizsuk és a derék szoknyák, egy kicsit megszeppentem. Most, hogy a kilencvenes évek ruhái törnek maguknak utat, egészen kétségbe vagyok esve.

Itt vannak a neon színű, gumis, dekoltázstól combig érő ízléstelen kis dresszek! Sosem gondoltam, hogy ezt még egyszer el kell szenvednünk. És ami még szomorúbb, hogy amikor már megfeledkezünk róluk, újra visszatérnek majd, mint a Terminátor.

Biztos mindenki emlékszik a szűk biciklis nadrágokra, a lambada szoknyákra és a banán csatra. Kis idő és ismét köszönthetjük őket. Nem mondom, nekem is volt lambada szoknyám, de van mentségem: óvodás voltam.

Mivel a visszatérő évtizedek ilyen szépen időrendben követik egymást, nem kell sokáig várnunk a kilencvenes évek második felének romantik-rocker korszakára sem.

Azt hiszem, erről is őrzünk emlékeket. Bakancs; bakancs zokni (szigorúan fehér, és kilóg a bakancsból). Ehhez századelőt idéző apróvirágos ruha (lehetőleg mell alatt szabott, és nagyon bő) felül kigombolva. Alá egy színben hozzá passzoló spagetti pántos felső, ami úgy néz ki, mintha véletlenül állna összevissza, csúszna le a pántja és tűnne el az a ruha alatt, majd a fizika törvényeinek ellentmondva valahonnan újra előkerülne. Persze a nemtörődöm hatásért órákat álltunk a tükör előtt. Mindezt megfejeltük egy vékony bőrnyaklánccal, amin egy betű lógott (a saját nevünk kezdő betűje, vagy ha nagyon menők voltunk, akkor a szerelmünké). Mindehhez szinte elengedhetetlen volt a horgolt csipke kardigán.

Nemtől függetlenül mindenki kertészfarmerban küldte. Az igazán vagányak a tetejét lehajtották. Sőt kockás inget kötöttek a derekukra.

A farmer persze szinte minden divathullám alap darabja, csak éppen a fazonja változik. A XX. század utolsó évtizedében a lányok jó magasra húzták, és fekete (néha szegecselt) bőr övvel szorították el derekukon. Az apró felső pontosan addig ért, hogy 2-3 centit szabadon hagyjon a farmer teteje és a top alja között.

Persze jó dolog volt tizenhatnak lenni, de én ezeket a göncöket NEM AKAROM!

Nagyon úgy fest, hogy mostantól garbót hordok majd farmer nadrággal, így tiltakozva a divat ötlettelensége ellen.

A bejegyzés trackback címe:

https://varrasszabadsag.blog.hu/api/trackback/id/tr45293791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.