Na, nézzük csak! Egész sokan eljöttek. Csak ez a hülye terem. Annyi az oszlop, hogy nem lehet rendesen belátni a placcot. De azért sasolok. Ott…ott a sarokban…az egész helyes. Á…most már látom szemből is. Rémes. Mindegy, még gyerek az este. Úú…na talán az! Az ott a keze? És az ott egy mell? Igen. A csaját taperolja. Perverz, ezt otthon is csinálhatná. Az egy pofon volt? Á… szóval az nem a csaja. Jó, ezt tényleg nem tudná otthon csinálni. Ó…ki az a kis bánatos a pultnál. Most látom a karját, végig ki van varrva. Tetkós csávó. Várjunk csak, nekem is van tetoválásom. Mindig elfelejtem, hogy az nem egy külön állatfaj. De mindegy is, mert ha jól látom, ez tényleg a saját csaját paskolgatja. De lássuk csak…ó, széles váll 10 óránál. És ha jól látom, markáns arc. Meg jó magas is. Ez sajna A+-os. Azt kár is lesni. Az olyanok A-nál lejjebb úgysem adják, akkor meg minek szívassam magam.
Upsz…megvan…ő lesz a megfelelő, érzem. Ééééés megfordul…baszki, ez nő.
Áj…nem jól megy ez. Akkor próbáljunk csoportosítani. Eddig egy A+-ost láttam. Felejtős. Van néhány A-s, de most komolyan, kit akarok átverni?! Összpontosítsunk a B-sekre. Adok nekik egy órát, aztán a C-sek felé vesszük az irányt.
Elkezdek úgy nézelődni, mintha nem is nézelődnék.
Addig elmondom a szabályokat. De le kell szögeznem, hogy a táblázat teljesen személyre szabott. Az ISO 9001-es szabványnak nem megfelelő. Mindenki a saját maga ismeretében állítja össze a saját maga kategóriarendszerét!
Az A+ a legmagasabb kategória. Az a típus, aki nem tart csúfnak, hiszen észre sem vesz. Nem baj. Tudjuk, hogy biztos mind arrogáns bunkó, nyilvánvalóan tök sötét, lopta a BMW-t, vette az érettségit és olyan jégcsapkirálynőkkel flangál, amilyenek után mindenki más csorgatja a nyálát, de azt csak ő tudja, hogy a csaj utálja a feliratos filmeket, nem hallott még a globális felmelegedésről és önkielégítés előtt is fejfájásra panaszkodik. Ezzel letudva az A+-osok hivatalból és önvédelemből gyűlölt halmaza.
Jöjjenek az A-sok. Ez a legrosszabb kategória. Nagyon, de nagyon tetszik, és egy másodpercig azzal áltatod magad, hogy még talán rád is néz. És amikor eljön a pillanat, hogy összeakadna a tekintetetek, akkor valójában a mögötted álló csajt stíröli. Velem volt már rosszabb is, helyettem egy virágkompozíciót bámultak.
Oké, a B-sek. Talán ez a legszomorúbb besorolás. Az a valaki, aki akár tetszhetne is, de nem. Nem tudom megmondani, hogy mi a hiba, csak érzékelem, hogy valami nem kerek. De amikor felmérem, hogy az A-sokat nyilvánvalóan nem érdeklem, muszáj lesz rávennem magad, hogy foglalkozzak a B-sekkel.
Innen lefelé pedig azok a betűk jönnek, amelyek értelemszerűen az egyre kevésbé tetszetős alanyok halmazait jelzik.
Egészen az E-ig. Az E ugyanis egy nagyon képlékeny kategória. Az E azt jelenti, egyedül vagyok. A mobilitása pedig abban rejlik, hogy a szituáció dönti el, az E jó vagy sem.
Mert amikor otthon vagyok, és egyedül nevetek a filmen, vagy át kell csöngetnem a szomszédba, Józsi bácsihoz, hogy nyissa már ki a PET palackot, mert itt száradok ki (tudom, igyak vizet), akkor az E nagyon szánalmas kis betű. De amikor a menetrendszerinti rémes randin ülők, akkor olyan csábítóan hangzik az E lehetősége (kötelező tartozékok: tévé, macinaci, csokis keksz).
És persze ez az egész személyfüggő. Egyrészt aki nekem A, az valakinek talán C, és így tovább. Arról nem is beszélve, hogy mi is megmérettetünk. Valakinek talán A vagyok, másnak C sem.
Ebből a ki hova tartozik, és kit hová sorol elmebeteg játékból egész érdekes egyenletek is kijönnek. Például, ha valaki nekem B terv, és én is csak B terv vagyok a számára, akkor az B a négyzeten. Sosem voltam erős matekból, de az nekem is világos, hogy ez elég szarul hangzik.
Tegyük fel, hogy adok egy esélyt a B tervnek. Azt mondom, jó, meglátjuk. És mondjuk ő is így van velem, akkor hogyan tovább?! Illik várni az A-ra? Nyilván nem. És ha ő is arra vár? A buta romi filmekben, amikor a főhős belenyugszik sorsába, és épp elfogadná a második helyezettet, akkor a néző nyugodtan hátradőlhet, mert tudja, a finisre úgyis befut az, akinek be kell futnia. Ebből kiindulva, én is békéljek meg? Egyáltalán meddig tart a józan belenyugvás, és hol kezdődik az üres motiválatlanság? Meddig tart az igényes maximalizmus, és hol kezdődik a szőrszálhasogatás?
Ha fellázadunk, hogy már pedig A vagy semmi, akkor abból jó eséllyel és hosszú idő múlva és megalkudva és motiválatlanul lesz egy lecsúszott C, vagy D. Arról a hülye önbecsapásról nem is beszélve, hogy ha egy B-sről kiderül, hogy nem kellek neki, egyből A-sra vált az agyamban.
De várjunk csak. Az ott jól látom, hogy engem néz? Kicsit sötét van, de tök olyan, mintha engem nézne. Ó, te jó ég elindult felém. Sandán hátrapillantok, hogy megállapítsam, nincs-e mögöttem valaki más, esetleg egy dekoratívabb virágcsokor. De nincs. Csak a meszelt fal. Annyira meg én sem lehetek szánalmas, hogy a fehér falat nézzék helyettem! Legalábbis remélem. Úgy tűnik, tényleg hozzám siet. Majd meg is szólít „Szia, kicsit szégyellem magam, de szeretnék kérdezni valamit.” – kezdi. A pulzusom felgyorsul, talán még mosolygok is, de ennyi mindenre nem tudok figyelni a kritikus pillanatban. „Mondd csak!” – válaszolom. Erre ő: „Szeretném elkérni a számát annak a barna hosszú hajú lánynak, akivel az előbb dumáltál.” Még érzem, hogy mosolygok. És törekszem is rá, hogy ez ne változzon, majd egy segítőkész bólintással válaszolok, és az arckifejezésemet kétségbeesetten megőrizve lediktálom a számot.
Kezdek egyre biztosabb lenni abban, hogy olyan vagyok, mint egy függetlenfilm, van mondanivalója, csak nem sok embert érdekel.
És igen, tudom, hogy semmi para. A pasi olyan, mint a villamos: egyről lemaradtál, aztán egyszer majd jön a következő. Jó, de mi van, ha én késésben vagyok?
