dsci0027.JPG

   Tudtátok, hogy a banki nyelvhasználatban egyedülálló a hivatalos megnevezése annak a személynek, aki nem házas vagy nem él élettársi kapcsolatban? Most már én is tudom. Ehhez az információhoz egy rém unalmas egyszersmind idegtépő hivatali ügyintézésnek hála jutottam. Megkérdezte ugyanis a fiatalember a pultban, mikor kitöltötte az adatlapot, hogy milyen a családi állapotom, mire én a semlegesség látszatát magamra erőltetve közöltem, hogy hajadon. Felvonta az egyik szemöldökét és visszakérdezett, hogy nyilván arra gondolok, hogy egyedülálló vagyok. Én próbáltam elütni a dolgot egy ócska tréfával: „Van egy pont, amikor az ember már másra sem tud gondolni.” Nem értékelte. Helyette újra megkérdezte, egyedülálló vagyok-e. Ekkor már csak egy némileg zavart igennel feleltem, és arra gondoltam, talán biztonsági kamera figyeli az alkalmazottakat, és mindenre egyértelmű és hangos választ kell kapniuk, nehogy később támadható legyen az ügyintézés menete. És bár a fenti lehetőséget számba véve megértésre intettem magam, kicsit zavart, hogy újra tisztáznom kellett szánalmas családi állapotomat. Ennél jobban meg csak az zavart, hogy első körben a hajadon szó hagyta el a számat. Hajadon?! Ezt meg miért mondtam? Azt hiszem, le kéne állnom a Jane Austen filmekkel.

Azt is megtudtam az ügyintézés során, hogy a „10 perc alatt meg is vagyunk” kifejezést valójában úgy kell értelmezni, hogy „remélem, hozott magával vacsorát is”. Gyakorlatilag egy és háromnegyedórán át élveztem bankom vendégszeretetét. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy mikor az ügyfélszolgálatos elmentette volna a gondosan kitöltött adatlapot, az elszállt. Majd újra. És újra. Csak hogy tisztázzuk, minden elveszett dokumentum helyett elektronikusan újra ki kellett tölteni egy másikat. Az ugye világos, hogy egy idő után elég unalmas azt ismételgetni, hol születtem, és mi az anyám neve, de hogy a családi állapotra vonatkozó kérdést is minden alkalommal megkaptam, az több volt, mint frusztráló. Az első adatlap-újra kitöltésnél, mikor eljutottunk ehhez a ponthoz, visszakérdeztem, hogy mekkora esélyt lát arra, hogy a férjezettségi szintem az elmúlt percekben komolyabban változott. Mint már korábban kiderülhetett volna a számomra, nem volt az a viccelődő típus. Pedig biztos vagyok benne, hogy mikor a rendszer harmadszorra szállt el, és ennek hála harmadszorra töltöttük ki közösen az adatlapot – amit akkorra már pontosabban tudtam, mint a Szózatot – a fél karját adta volna, ha elmondhatja magáról, ő korábban kedves volt.

Addigra már egészen biztos voltam a munkájuk hatékonyságát ellenőrző lehallgató rendszer létezésében, ugyanis újra eljutottunk az ötös kérdésig: Családi állapota?

Miután felolvasta (igen, minden alkalommal olvasta) felnézett, és – mintha hiba lenne a mátrixban – ismét megjelent arcán az őszinte érdeklődés.

Én amolyan bizalmaskodva előrehajoltam, majd ő is, és azt mondtam: „Mindketten tudjuk a választ, de ha ad egy percet, beszélek a biztiőrrel, aki csaknem félórája leseget ide, és megkérdezem tőle, nincsenek-e nősülési szándékai.”

Nem válaszolt. Támadt egy olyan fura érzésem, hogy folytatnom kell: „Lehet, hogy addig nem fogadja el a gép az adatlapot, amíg nem változtatok az életemen.”

Hátradőlt és csak annyit mondott: „Hatos kérdés”. És folytattuk kellemesnek a legkevésbé sem mondható játékunkat.

Nyilván nem lepődik meg senki, hogy a gép most sem akarta rögzíteni az adataimat. Addigra azonban már az ügyintéző homlokáról is csorgott a verejték. Többször odahívta a fiókvezetőt, aki mindenféle izgalmas bankinak tűnő kifejezést használt arra, hogy miért is nem működik a rendszer. Néha felém küldött egy bocsánatkérő mosolyt, melyre kollégája nem volt beprogramozva, majd távozott, és mi kezdtük elölről.

Mikor a negyedik kérdésen túlvoltunk, gyorsan a szavába vágtam: „5. Családi állapota? Egyedülálló, de most próbáljuk ki azt, hogy beírja: de van kutyája.”

Oké, ez sem tetszett neki. Egyre reménytelenebbnek érezte a helyzetet, és felajánlotta, hogy esetleg menjek el, ő szépen befejezi nélkülem, és csak egy aláírásra kell visszajönnöm. Gyorsan tisztáztam, hogy én ugyan vissza nem jövök, úgyhogy addig nem megyünk innen sehová, amíg nem fejeztük be, amiért jöttem. És különben is, hogy akarja kitölteni nélkülem az adatlapot? Még azt sem tudja, hogy milyen a családi állapotom…

A bejegyzés trackback címe:

https://varrasszabadsag.blog.hu/api/trackback/id/tr88065864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lehetettlen 2015.11.09. 21:05:06

ezek is tetszenek, és most nincs "de" sem

Zsumama 2015.11.10. 15:06:11

Ágikám! Banktisztviselőtől humort várni???? Előbb forog visszafelé a föld!!!! De ez sajna minden hivatali ügyintézésre igaz!! Szerintem direkt tanítják nekik, hogy minél fásultabbak és ridegebbek legyenek!!!

Timár Ágnes 2015.11.14. 00:35:37

@Zsumama: szerencsére különben sem voltak illúzióim. :)