Amikor egy film jelmezeiről írok, mindig azzal kezdem, hogy nem a filmet jöttem méltatni, aztán a bejegyzés felét mégis ez teszi ki.

Nos, van egy rossz hírem: nem lesz ez másként a legfrissebb Bond film esetében sem.

Tudom, akció, meg pörgés, meg összetört autók, meg sikoltozó nők – és ne kezdjek logikát keresni ezekben a jelenetekben. De azért csak bosszant.

   Az Indiana Jones negyedik részében Harrison Ford egy hűtőbe bújva élt túl egy atom robbanást – na, az kutyafasza volt a Skyfall-hoz képest.

És még így sem győzöm hangsúlyozni, hogy az eltúlzott majdnemmeghaldeaztánmégsem jelenetek zavartak a legkevésbé. Mert ha már fizetsz egy valag pénzt a mozijegyért, akkor ugráljanak, futkározzanak, feszüljenek a férfiizmok, üssenek át a nők cicigombjai a blúzon.

Amit a leges-leges-leginkább utálók az akciófilmekben, azok a szellemesnek szánt bemondások. Az akció kellős közepén, mikor egy hajszálon múlik az ügynök élete, de mégis megússza, küld valami ostoba mondatot a nézőnek, például „nem baj, úgysem szerettem annyira ezt az öltönyt”! (Ez nem a filmből kiragadott mondat, csak egy általános példa.)

Na, ezekből annyi van, hogy…hogy…ja, nem, csak ilyenekből áll. Nem tudna kérni egy pohár vizet csak úgy, mindenféle mondatba rejtett üzenet nélkül?!

Ami azonban a legszomorúbb, hogy a Skyfall – épp annyira, mint az előző rész – szánalmasan komolyan vette magát.

   A Casino Royalban az volt az üdítő, hogy mintegy előzményfilmként Bond még nem is volt Bond igazán. Egészen nyugodtan állított görbe tükröt a „tévedhetetlen” ügynöknek. Minden unásig ismert kis trükkel leszámolt.

Például: (asszem, valahogy így szólt)

Csapos: Mit adhatok?

Bond: Egy száraz Martinit.

Csapos: Rázva vagy keverve?

Bond: Mit szórakozik? Adja már!

Az ilyen apróságoktól volt tényleg szórakoztató a film. És ebben a filmben Daniel Craig Bond-ját elhittem. Itt nem volt gond, hogy többet félmeztelenkedik, mint szokingoskodik. Mert ő még nem Bond! Beleszerethet egy lányba. Mert ő még nem Bond! Elnéztük, hogy alsó-középosztálybeli munkás gyerek feje van, birkózó fülekkel. Mert ő még nem Bond!

Épp ezért tetszett akkor Craig, és épp ezért haragszom rá most.

   A Quantum csendje már megpróbált beállni a megszokott filmek sorába, és csúfos kudarcot vallott (mondjuk a forgatókönyv sem segített túl sokat rajta).

Ezt látván a készítők, miért folytatták ugyanott?

Mindegy.

Hogy néhány pozitívumot is mondja, tetszett, hogy komoly jövőbeni változásokat vetített előre a Skyfall egy-egy jelenete. Bár nem tetszett minden módosítás.

És a legfontosabb erény: Javier Bardem. Nemes egyszerűséggel meg mentett a filmből néhány mozzanatot. Amúgy tetszett volna, ha előbb kapcsolódik a sztoriba.

Összegzésképp a film egy rohadt hosszú karóra reklám. De most már tényleg a ruhák jönnek. J

Jelmezek:

Tulajdonképpen nagyon sajnáltam a tervezőt, mert a rengeteg ügynök-öltöny nem adott nagy teret a képzeletnek. Ezért aztán kompenzálásként minden civil kosztüm olyan volt, mintha a Vogue-ból rángatták volna elő.

Szívesen írnék Bond ruhájáról, de lehetetlen. Szépen feszülő zakó-nadrág kombók (legyen az öltöny vagy szmoking).

És mindannyiunk örömére sok-sok jelenetben még ez sem volt rajta. J

Az Eve-et játszó színésznő örülhetett, mert gyönyörű ruhákat kapott. Ráadásul többször tűnt fel, és mindig kicsit más minőségében. Az elején kapott egy szafari színű kabátot, mert ezerrel lövöldözött meg minden. Már csak az nem világos, hogy ehhez miért húzott bőrnadrágot?!

  A piros szín mindig veszélyes. Minél világosabb a bőrszín, hajszín, általában annál szebben mutat, mert a piros nagyon erőszakos szín. De Naomie Harrisen ez is jól mutatott. A tervező pedig emelte a tétet: kétféle pirosat használt, és ezekből bő blúz és ceruza szoknya készült. Ez kritikus szokott lenni, főleg vastag combokkal. Eve-en ez sem fogott ki. Egyszerre volt bájos és vadító a megjelenése.

Az egyetlen kicsit neccesebb kosztüm az aranysárga estélyi volt. A zavaró formázó varrások az elején minden alakon csak rontanak. A ruhát tényleg csak az mentette meg, hogy egy kifejezetten csinos nőn láthattuk. Szóval megérdemelt volna egy igazán szép ünneplőset Naomie.

A másik Bond lány jelmezét tekintve őszintén szólva bizonytalan vagyok. Először Shanghai-ban találkozunk vele. Volt egy olyan érzésem, hogy a helységnév hallatán a tervezőnek beugrott a klasszikus film noir (A sanghaji asszony). Az első kosztüm gyönyörű volt, és egyértelműen a 30-as 40-es éveket idézte.

A ruha hátulja egy halvány fekete nylon anyagnak köszönhetően szinte teljesen láttatta a nő hátát. Mindenki feszülten várta, hogy megforduljon. A fiúk annak reményében, hátha elől sincs több textil. A lányok azért, hogy megtudják (az egyértelműen melltartó nélküliség eredményeként) vajon mennyire lógnak a hölgy mellei.

Fájdalmasan kell elismernünk: semennyire.

   A kedvenc hibám a filmben a programozó gyerek volt. Az lett volna a cél, hogy jelezzük, ez a srác elszakadt a külvilágtól, és ahogy fogalmazott „pizsamában a monitor előtt” többre megy. Egy ilyen karaktert egyáltalán nem érdekli, hogy mi van rajta. Kivesz egy inget, meg egy mellényt a szekrényből, anélkül, hogy megnézné alaposabban. Ehhez képest kapott egy rohadt drága szemüveget és egy állat trendi mellényt. Így inkább hasonlított Justin Timberlake-re, aki maga tervezi, az áll-ciki mellényes dolgokat, semmint Lengyel Lászlóra, aki szintén maga veszi elő a már megszokott kötött mellényeit. Nem akar divatozni, ezért olyan szerethető ő, meg a mellénye.

Javier Bardem kosztümjének örültem a legjobban. Egészen hátborzongató látványt nyújtott az egy számmal kisebb öltöny, ami egyaránt feszült a mellkasán és az ágyékánál is.

Ahogy Monica mondta a Jóbarátokban: Pontosan kivehető volt a dupla 0 és a 7-es is.

Mindehhez visszataszító mintájú inget kapott. És minden szavát elhittem.

És végezetül a színészek (sokszor jogos) hiúsága. Bardem már a Nem vénnek való vidékben bebizonyította, ha a szerep megkívánja, a leggázabb sérót is bevállalja. Itt sem tett másként. És ha nem lett volna szőke a haja, sokkal kevésbé élt volna a karakter.