Nem gondolom, hogy különösebb hajlamom lenne az antropomorfizálásra. Persze, a pirító szándékosan süti túl a kenyeremet, mert tudja, hogy az én kenyerem, a busz meg csak akkor indul el a megadott időpontban, ha egy perccel később érek a megállóba, kizárólag az én bosszantásomra. De ezek tudományosan alátámasztott tények. Nem sértenék meg senkit azzal, hogy nekiállok megmagyarázni.
És hogy miért merült fel az emberi tulajdonságokkal való felruházás kérdése? Mert, hogy ez a probléma minden év novemberében felmerül, amikor is időszerű az autó kötelezőjének megújítása.
Hiába a fejlett technika meg az információgazdag személyes fiók az alkusz cég oldalán (ahova minden évben, magam is meglepődöm, hogy az első felhasználó név + jelszó tippemmel – hiszen ki emlékszik már, mi volt tavaly – be tudok lépni), potenciális stresszforrással nézek szembe, amint nekilátok a díjszámításnak. Komolyan felmerül bennem ilyenkor a kétség, hogy nem érné-e meg bekockáztatni azt az ismeretlen összeget, amellyel valószínűleg többet kellene fizetnem a következő évben, ha hagynám a fenébe az egészet, és automatikusan folytatnám annál a biztosítónál, akivel már szerződésben állok. Végül is egész évben ügyelek arra, hogy ne verjek a pénzem seggére feleslegesen. Nem iszom, nem kártyázom, nőkre sem költök. Ezt a biztosítónemváltósdit amolyan év végi bónusznak is felfoghatnám. Illetve, mivel kiadás, inkább malus-nak. Bocs. Magas volt.
Na, mindegy, nem teszem. Azzal áltatom magam, hogy azért, mert elképesztően tudatos vagyok. És a legkevésbé sem azért, mert csöppet kényszeres. Ha elmulasztanám az átkötést, a kötelezőváltás lejártának éjszakáján valószínűleg nem tudnám álomra hajtani a fejem, mondván most aztán valami nagyon felelőtlen dolgot tettem. Szóval átkötöm azt a tetves biztosítást.
Idén sem volt üdítőbb persze a procedúra. És nem csak azért, mert képesek két külön kérdésként feltenni, hogy mi a jármű gyártmánya és mi a típusa (te meg gondolkozzál, mert kontextustól függően más-más választ tudnál adni, és akkor most melyik legyen?), hanem azért is mert – ahogy már annyiszor nyígtam miatta – egy hivatalos irat láttán az anyám nevét is elfelejtem.
Ehhez már csak plusz örömként érkezik az eldöntendő kérdés: Mi az üzembentartó neme? És itt most nem is minősíteném az idejétmúlt kategóriarendszert, amelyet az oldal használ – hogy csak két opcióból választhatsz –, pusztán felteszem magamban a kérdést, hogy a válasz miért számít? Komolyan meghatározza az autóm biztosítási költségét, hogy történetesen nő vagyok? Nos, ezek szerint igen.
Nagyvonalúságom, vagy talán konfliktuskerülésem jeleként nem teszem szóvá a diszkriminációra vonatkozó észrevételemet. Amúgy megtehetném, merthogy az űrlap kitöltésével párhuzamosan egy kis buborékban köszönt virtuális biztosítási ügynököm, akitől kérdezhetek, akinek panaszkodhatok. Felteszem, a témával kapcsolatban, de mivel végül is nem létesítek vele kontaktust, nem derül ki, hogy vajon a „Szabad-e egy fiúnak és egy lánynak…” kezdetű klasszikus Woody Allen-i kérdésre is van-e válasza.
Ahogy különben amiatt is csak magamban zsörtölődöm, hogy tökéletes dramaturgiával, miután tisztáztuk, hogy lány volnék, jön a koromra vonatkozó kérdés, majd rögtön utána következik az i-re a pont: Születési és jelenlegi neve megegyezik? Amely a Tényleg ennyi idősen még nem kötötték be a fejed? kérdés píszí verziója. Na, és ekkor érzem, hogy a Tímea névvel megszemélyesített virtuális biztosítási ügynököm – tudjátok, aki alig várja, hogy panaszkodjak neki – a válaszaim láttán a röhögés könnyeit törölgeti a szeme sarkából. Lassan, de egyre pontosabban meg is jelenik előttem virtuális Tímea a maga valójában, hátrahagyva virtualitását, headsettel a fején, a szájára tapasztott tenyerével, hogy ne hallatsszon be a nevetése, amellyel elvonná a figyelmemet a még hátralévő Mi a gépjármű alvázszáma? típusú izzasztó kérdésekről.
Na jó, azért ekkor már szeretnék panaszkodni neki. Erre eltűnik. Naná, mivel eljutottam a kérdőív végéig. Nos, a tény, hogy ekkor szívódik fel, már meg is old egy korábbi rejtélyt, nevezetesen, hogy másról is faggathatnám-e, vagy csak a témában olyan segítőkész. Nem állítom, hogy reális lehetőséget látok abban, hogy virtuális Tímeát, aki ilyen váratlanul lépett be az az életembe, a későbbiekben – függetlenül a biztosítás évfordulójától – bármilyen kérdéssel zaklassam (mondjuk egy szimpla hétfő reggel azzal, hogy mit vegyek fel), de valahogy megnyugtatna a tudat, hogy ott a lehetőség.
És amikor végre azt hiszem, hogy az idei biztosítási tortúrán túl vagyok, még megajándékoznak egy plusz feladattal. Arra kér az alkusz cég, hogy a felsorolt lehetőségek közül, mint szélvédő betörése; kocsi ellopása; felmerülő károk rendezése; stb. válasszam ki azokat, amelyek nem aggasztanak. Ez most komoly? Hogyan választhatnám ki bármelyiket is, amikor engem az égvilágon minden aggaszt! Persze mindezt kivédhettem volna, ha ideje korán felveszem a kapcsolatot virtuális Tímeával, és tisztázom vele a személyiségjegyeimet. Talán ki is töltötte volna helyettem ezt az egész rohadt kérdőívet. Két röhögés között.
