Az egész anyám remek ötletével kezdődött, ami így szólt: Miért nem vizezed be azt a szegény kiskutyát ebben a hőségben? Persze én vagyok a hülye, hogy az ebet ismerve hallgattam rá.

Mici három dolgot gyűlöl ugyanis. Az autózást, a vizes balhékat, és ha a dolgok nem a kívánalmai szerint történnek. A javaslat hatására háromból kettőt mindjárt ki is pipálhattam.

A kánikula persze mindannyiunk tűrőképességét próbára teszi, de a mindannyiunk alatt tényleg mindannyiunkat értek. Vagyis egy alacsony ingerküszöbű, hangoskodó tacskókeverék is beleesik a szórásba, aki ugyan a meteorológiai tavasz első pillanatától élharcosa a napozásnak, ha a nyár belehúz, ő lesz a legnyűgösebb négyéves a környéken.

Panelkutya lévén Mici lehetőségei a nyár kihasználására korlátozottak. A legfőbb elfoglaltsága hasának barnítása a konyhakövön. Lényegében a bikini szezon beköszöntével reggelente az az első dolga, hogy megkeresi azt a négyzet formájú foltot a padlón, ahol a Nap nyomát hagyja, és ott eldől. Az eredmény meg is látszik: kopasz kis tacskó hasa a nyári hónapokban feketére vált. Én simán barnulásnak neveztem, Pálfy doki hiperpigmentációnak. Nekem végül is mindegy. A lényeg, hogy Mici bőrének kezd Tüskevár hangulata lenni.

Ebben a kutyapróbáló hőségben viszont még napozni sincs kedve. Egyik oldaláról a másikra dől, és nagyokat sóhajtozik. Egészen az esti órákig, amikor is, mint valami biohőmérő, azzal jelzi gazdinak, hogy néhány fokot ereszkedett a hőmérséklet, hogy megjelenik a labdájával, mondván, most már minden rendben, játszhatunk. Addig azonban olyan látványosan nyűglődik, mintha csak neki lenne melege az egész világon.

A jelenség láttán döntöttem úgy, talán mégis adok egy esélyt anya ötletének. Levettem a lavórt a szekrény tetejéről, majd elkezdtem feltölteni kellemesen hűs vízzel. Mici a műanyag felületen csapódó vízsugár hangjára berongyolt a fürdőszobába, és mikor beigazolódott a gyanúja, miszerint a gazdi vízzel tölti fel a lavórt, más szóval itt fürdés lesz, aggódóra horgasztotta a füleit, és elővette a „de hát most nem is csináltam semmi rosszat” arckifejezését. Én persze nyomban dekódoltam a kétségbeesett grimaszt, és mondogattam neki, hogy Jó lesz ez, Mici. Fincsi hideg víz, de egyáltalán nem győztem meg.

Letettem a vízzel teli lavórt a földre, a bátorságtól, vagy érdeklődéstől, vagy értetlenkedéstől mozdulatlanná vált kutya meg ott állt, és várta a folytatást. Lelkesen kikanalaztam némi vizet a markommal és óvatosan Micire locsoltam. Ő még mindig ott állt. Akkorra nyilvánvalóvá vált, hogy lemerevedése a döbbenet eredménye és a legkevésbé sem a bátorságé. Ugye milyen finom?, folytattam lelkes hangon, hátha ezzel át tudom verni a katatón állapotba zuhant kutyát, és jól bedörzsöltem a vizes kezemmel az egyébként szobahőmérséklettől felforrósodott hasát.

Már kezdtem elhinni, hogy ez tetszik Micinek, hiszen nem tiltakozott. Egyre csak locsolgattam a vízzel, mint sörrel a kismalacot, mire egyszer csak felébredt Csipkerózsika álmából, és ahogy világossá vált számára, hogy mi folyik itt (nevezetesen víz) és hogy ő ebben egyáltalán nem akar részt venni, ahogy soha nem is akart semmi olyasmiben, amelynek része, hogy ő bármilyen mértékben is vizes lesz, sarkon fordult, és berohant a nappaliba. Én utána. Kétségbeesetten törölgette magát a szőnyegbe, majd felugrott a kanapéra (hurrá!), és utálkozó pillantásokat lövellt felém. A ventilátor, amely addig csak a nappali meleg levegőjét kavargatta, most már az ázott kutya szagát is bevette a buliba, majd az illatanyag hamarosan kiegészült a rémült eb lihegéséből fakadó további bűzzel is.

   Én  mindenesetre meggyőztem magam, hogy ezt semmiképp sem kell kudarcként elkönyvelni. Egyrészt, mert nem is az én ötletem volt, másrészt, mert Mici nem tudja, de valójában ez biztos nagyon jó volt neki, harmadrészt, mert úgyis fel akartam már mosni a fürdőszobát.