A szerelem olyan, mint a Mikulás. Hat éves korodig hiszed el, hogy van, és akkor is csak egy nap a szavatossága.

Szóval nyilván már te is tudod: a karácsony és a szerelem intézménye kacsa. Annyi az igazságtartalma, mint az Artúr király és a kerekasztal lovagjai mondakörnek.

Mert állítólag vannak bormámoros éjszakák, meg gyertyafényes vacsorák, és főleg a pályaudvaron egymás felé rohanó, majd csókban eggyé forró párocskák. De persze tudod, hogy ilyen nincs. Csak a másnap hiába várt telefonok, meg a félreértett jelek vannak, meg az a szánalmas érzés, amikor próbálsz őrült szexi lenni, és csak az lesz belőle, hogy a hajdobálástól becsípődik valami ideg a nyakadban.

   És a karácsony. A karácsony talán olyan norvég pulcsis, kandallós, mikulás virágos képeslap?! Lószart. Menetrendszerűen feldíszíted a műfenyőt, válaszolsz a vicceskedő kellemes ünnepeket kívánó sms-ekre, és azért vártok félhétig az ajándékozással, mert apád még meg akarja nézni a hat órás híreket. Majd az egész szenteste abban a pár pillanatban koncentrálódik, amíg átadod/átveszed/kibontod az ajándékot. Az mondjuk jó. Én színes fejű gombostűket és csíkos térdzoknit kértem idén.

   Szóval úgy döntöttem, hogy az ünnep hevületében nem fogok én is a karácsonnyal foglalkozni. Eleget nyikorgott már a White Christmas a bevásárlóközpontokban. Így a világ második legnagyobb átverésére fókuszálok, a szerelemre.

Hiszen harmincon túl szánalmas még mindig azt várni, hogy olyan legyen a szilvesztered, mint a Harry és Sallyben. Hogy valaki éjfélre odarohanjon, közölje, hogy szeret, és mivel „rájött, hogy te vagy az, akivel szeretné leélni a maradék életét, akkor azt a maradék életet szeretné minél előbb elkezdeni.”

Ehhez képest a szilveszterek nyolcvan százaléka mindössze abból áll, hogy éjfélig megpróbálsz ébren maradni egy unalmas buliban, és a visszaszámláláskor a legkevésbé taszító ember mellé sodródni, hogy a lehető legelviselhetőbb legyen az a rohadt szilveszteri csók. Aztán fogadalmat teszel arra, hogy soha többé nem teszel újévi fogadalmat.

És mindezt klakkban-frakkban. (Nemekre bontva – felteszem – rám a klakk vonatkozik, jelentsen az akármit is, de bízom benne, hogy nem túl rövid, mert nincs kedvem az újévet egy kellemes felfázással indítani.)

A felhajtás tehát törvényileg kötelező, hiszen jelezned kell, ez most akkora buli, hogy ihaj, és ha nem élvezed, akkor kár volt megszületned erre a földre.

Meg aztán az ünnephez közeledve nem járkálhatsz fagyönggyel a kezedben, hátha beugrik alá valaki. Pláne, hogy ez éppoly megkérdőjelezhető magatartás, mint óvszert vinni az első randira.

   Aztán nézzük csak, mi kell még ahhoz, hogy leszámolj a szerelem illúziójával. Hát elsősorban az, hogy belásd, aki megtetszik, arról úgyis kiderül, hogy kétségbeejtően meleg; felháborítóan nős; vagy túl fiatal és túl magas ahhoz, hogy érdekelnéd. Vagy, ami még ijesztőbb, olyan, mint te. És ugye ki akar olyan klubhoz tartozni…

Aztán ahhoz, hogy helyre tedd magad egy hivatalosan is szerelemmentes univerzumban, tilos stresszelned azon, hogy a volt osztálytársnőid közül már a legrusnyább is férjhez ment.

Továbbá nagyívben ki kell kerülnöd az olyan beszélgetéseket, melyek arról szólnak, milyen ciki, hogy harmincegy évesen még nem szültél. Ha mégis – megbocsáthatatlan módon – belekeveredsz egy ilyen diskurzusba, szép lassan farolj ki, és csatakozz ahhoz a körhöz, melyben magasabb a férfitartalom, mert ott jó eséllyel nincs szó gyermekvállalásról. Hidd el, a „gyerekek-szerelem” témához képest egész üdítő tud lenni egy csevej a digitális adatrögzítés történeti és informatikai aspektusairól.

   Nos, mi van még? Ja, semmiképpen ne érezd magad „kishülyének”, ha a szüleiddel utazol el, és az anyukád indulás előtt megkérdezi, voltál-e pisilni. Ez a szülők rendeltetése. Többek között. Azt hiszem, akkor is szeretnének, ha két fejed lenne. Legalábbis a saját szüleimből kiindulva. Mármint a bátyámmal nincs fejenként két fejünk. Csak tippelem, hogy ha így is lenne, egyikünket sem hagytak volna mózeskosárban a templom lépcsőn.

És végül a legutolsó és legfontosabb, amit meg kell tanulnod: nem látni mindenben „jelet”! Nem nyomozni az után, aki persze észre sem veszi, ha nyomozol utána; nem ellenőrizgetni a Facebookon, hogy hol volt és mit csinált utoljára; nem tapogatózni az ismerősöknél, hogy vajon tudnak-e róla mást is, mint te. Még akkor sem, ha nyomós okaid vannak.

Olyan okok, mint például ez: kivételes, de még éppen elérhető számodra a pasi.

Vagy ez: aki nem igyekszik meglátni egy kapcsolat lehetőségét egy jóképű ismeretlent látva, az azt feltételezi, hogy van egy másik felünk a világban, akire várni kell, és az vagy össze jön vagy nem. Ha nem, akkor így jártunk. Reméld, hogy valótlanságon alapszik ez az elmélet, mert mi a fene van akkor, ha a másik feled egy dél-afrikai ország természeti népének tagja?! Az egy dolog, hogy nagy valószínűséggel a büdös életben nem fogtok találkozni, de – és ez fontosabb – tuti nem látott egyetlen Woody Allen filmet sem, amiről beszélgethetnétek.

És a + 1 legnyomósabb okról se feledkezzünk meg: küldött egy smiley-t. És ez – a hülye is tudja – azt jelenti, szeret.

Major Árpád emlékére. Minden nap hiányzik.