Sikerült elkeverednem egy olyan jóga órára, ahol én voltam az egyetlen lány. Még az oktató is fiú volt. Ez persze egy véletlen balszerencse eredménye volt. (Értsd: timárági képtelen felfogni, hogy mi a különbség a páros és a páratlan hét között.) A lényeg tehát, hogy rossz órarendet néztem. Na, de mindegy is. Gondoltam, ha már eljöttem, mégis csak jógázom egyet. És persze egyáltalán nem éreztem magam furán a norvégmintás cicanacimban, olyan srácok között, akik simán letették a térdüket a fülük mellé (természetesen haladó jógaórára estem be – ahogy kell). Amúgy is ritkán látni fiúkat nyújtó gyakorlatok közben, de itt nyolcan voltak. És egymást emelgették a jógahevederrel. Bizarr élmény volt. Aztán jöttek a több szereplős gyakorlatok. Én, két fiú és egy hengerpárna; én, egy fiú és négy jógatégla; aztán három fiú egy jóga matracon – na jó, ezt már inkább csak néztem.

Az oktató nagyon körültekintő volt. Nem csak a különböző pózok áldásos hatásairól beszélt, hanem a vega táplálkozás helyes módjáról is. Elkezdte sorolni a kihagyhatatlan alapanyagokat és élelmiszereket, úgymint kuszkusz, hajdina, rizs – egy pillanatra elgondolkozott, majd rám nézve a homlokára csapott, és bemondta: Ja, és a hüvelyesek! Őszintén, nem tudom, én voltam inkább zavarban, vagy ő.

Egyezzünk ki egy döntetlenben.

Március nyolcadika körül valahogy egymást követték a nőiségemhez kapcsolódó fiaskók.

   Elmentem a boltba, hogy vegyek egy üveg mézet. Ó, én balga, nőnapon. A pénztárnál én következtem. Átadtam a pénztáros csajnak a mézet, hogy leolvassa a vonalkódot, és rögtön nyújtottam is az előkészített aprópénzt. Ahogy eltette, egyszer csak hátra fordult, és egy nagy vízzel teli vödörből kivett egy fonnyadt rózsát és átadta nekem. Mondván nőnap van. És néztünk egymásra hülyén. Én értem, hogy így kedveskedik az áruház, de mégis csak fura érzés volt kapni egy szál virágot egy velem egykorú lánytól nőnapra. Gondolkoztam, hogy most talán neki kéne adnom a mézemet, vagy mi?! Nem adtam. Azt hiszem nem lesz belőlem idén Aldi háziasszony.

Megpróbáltatásaim közepette eszembe jutott egy korábbi és rám oly jellemző incidens, mikor apámmal elmentünk a csarnokba gyümölcsöt és zöldséget venni. Ő elkezdte kiválogatni a krumplikat, majd csak annyit mondott foghegyről: Ágikám, válassz magadnak egy banánt!

Ő persze észre sem vette figyelmetlen felszólításának kétértelműségét. Zavartanul szelektálta tovább a burgonyát. Nem úgy a nagydarab srác a pult mögött. Fogpiszkálót rágcsált unottan, majd végig mért. Mekkora kéne? – kérdezte vigyorogva. Persze apámat még ezzel sem zökkentette ki. Én nagy zavaromban rávágtam, hogy nem banánt akarok! A kofa ekkor csendben hátradőlt, és várta monodrámám folytatását. Megfelelőnek ítéltem a pillanatot, hogy önkéntes némaságba száműzzem magam. Apám számára pedig a krumplik szakszerű vizsgálata továbbra is érdekesebbnek bizonyult pokoljárásomnál.

Töröm a fejem, vajon miért üldöznek ezek a szituk. Két lehetőség van. Vagy őrült szexualitás sugárzik belőlem (nem röhög!), vagy ismét beigazolódott a lúzerségemre vonatkozó elméletem.

És még előttünk van a húsvét is. Remek.