1425496634672.jpg

   Amikor egy Backstreet Boys szám klipjét látva sírva fakadsz, és az a hétfő délutánod fénypontja, hogy odaadod a kutyádnak az új ízesítésű jutalomfalatkát, akkor azért elkezdhetsz gyanakodni, hogy az életed nem feltétlenül a megfelelő irányba tart.

Szintén aggodalomra adhat okot a jelenség, hogy a legjobb barátnőddel folytatott telefonbeszélgetések rendre nem egy Sziával kezdődnek, hanem azzal, hogy megkérdezi, Na, milyen volt? (Utalva az aktuális elcseszett randidra.)

Amúgy meg tök mindegy, milyen volt, nagy valószínűséggel többet nem hallasz a randi másik résztvevőjéről. Vagy ha igen, akkor bár ne hallottál volna róla.

Cuki volt? – kérdezi a barátnőd. Igen – válaszolod. Az eseted? – kérdezi. Aha – válaszolod. Szakállas? – kérdezi. Igen – válaszolod. Szőke? – kérdezi. Aha – válaszolod. Szőke szempillával? – kérdezi. Aha – válaszolod. Perverz – mondja. Nem, nem az – válaszolod. Nem ő. Te – válaszolja. – És jelentkezett azóta? – kérdezi. De nem ám – válaszolod. – Idén ez a második – szögezed le. A második szakállas? – kérdezi. Nem, a második, aki nem hív fel. Bár jobban belegondolva, az is szakállas volt – válaszolod.

Egy nő két okból szokta számolni a napokat. Az első eset, ha egy jól sikerült randi után az a fél, aki ígéretet tett arra, hogy majd hív, nem hívja még a bűvös három nap leteltével sem. A napszámolgatás másik esete természetesen fel sem merül, ha a nő nem tud maga mögött egy „jól sikerült”randit.

A „nem jelentkezem a randi után három napig” az egyetlen párkapcsolati szabály, melyet a férfiak felelősségteljesen betartanak. Az oka, feltételezhetjük: hogy ezt maguk alkották. (Attól tartok, ezen állítás az alábbi szövegben hamarosan megcáfolásra kerül. De mindent sorjában.) Kész vagyok ugyanakkor elismerni, hogy minket viszont sokszor jogosan vádolnak túlelemezgetéssel.

De mégis mi értelme a fenti a törvénynek? Miért gondoljátok, hogy az ominózus három nap alatt olyan biokémiai folyamatok mennek végbe a női agyban, amelyek javítják a pozíciótokat? Pusztán abból a közgazdasági elméletből kell kiindulnunk, hogy a kínálat megvonással keresletet lehet generálni? Ez akár igaz is lehet, de megsúgom, hogy könnyen az ellenkezőjét éritek el. A harmadik nap végére izgatott várakozásunkat jó eséllyel először a düh, majd a csalódottság, végül az irántatok táplált érzéseink csökkentett üzemmódú működése váltja fel.

Persze, ha nagyon igyekeztek, még ezt is tovább tudjátok rontani. Érzitek, hogy a három napos eltűnés magyarázatra szorul, ezért jön a „bocs, lemerült a telefonom”, a „nem voltam net közelben”, a „megette a macska a postagalambot”, és a többi. (Állati kreatívok tudtok lenni, ha a szükség úgy kívánja.)

Ugyanakkor – pusztán bizonyítandó objektivitásomat – el kell ismernem, hogy vannak férfiak, akik rendelkeznek megfelelő mentséggel: Thor például Asgardot védte az ellenségtől (ott amúgy állítólag tényleg nincs térerő); Han Solo egy jégtömbben várta, hogy kiolvasszák – a szívét (jaj, de költői vagyok); James Bondnak pedig munkaköri leírása, hogy Moneypennyn kívül minden más nőnek csak egy epizódot szánjon az életéből.

De neked mi a mentséged? Jól gondold végig, mert túl sok verziót hallottam már. A szempillád rezdüléséből kiolvasom a csalást; egy zavart tarkóvakarásból tudom, hogy most jön a bla-bla. Azt hiszem, pókereznem kellene…

És most jöjjön az ígért leleplezés: a három napos szabályt mi találtuk ki. Igen. Ez a nők sara. A fehérnépeké, a szoknyáké, az XX kromoszómásoké. És, ami még rosszabb: ezt megteremtettük az idők kezdetén vala, és aztán töröltük a memóriánkból, mint általában a baklövéseket.

Önámításból és önvédelemből született az álszabály. Az a pasi ugyanis, aki nem jelentkezik három napig, az általában nem jelentkezik a negyedik, a tízedik, és a tizenhatodik napon sem. A három napos határidőt azért találtuk ki, hogy így nyerjünk egy kis egérutat. Három nap elegendő arra, hogy a fenti receptúra szerint dühünket valóban felváltsa a lemondás. Képesek vagyunk hitegetni magunkat, hogy 72 órán belül még jelentkezhet az illető, mint az internet szolgáltató szervize, és akkor nem kell lemennünk kutyába. Már pedig, ha addig tényleg nem telefonál, és kibírtuk a „kutyába le nem menést”, akkor kisebb eséllyel tesszük meg utána, és máris meg van mentve a haza.

(A problémafelvetés természetesen teoretikus, a leírtak nyilván nem kötődnek megtörtént eseményekhez.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varrasszabadsag.blog.hu/api/trackback/id/tr267244319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsumama 2015.03.05. 20:55:41

Drága Ágikám! Igen erősen túlértékeled a hímnemű társadalmat, ha ennyi agyalást feltételezel róluk! Ennél ők jóval, de nagyon jóval egyszerűbbek! Kb. mint a legújabb okostelefon és a faék közti különbség! Ha kell neki valaki, akkor igyekszik rögtön, azonnal de lehetőleg minél előbb megszerezni, ha meg nem, úgy elfelejti, hogy eszébe se jut holmi 3 napos vagy bármennyi napos szabály, csak törli az agytekervényeiből, hogy ne foglaljon el több helyet a számára fontos dolgok (sör,foci) elől!!! Ez van sajnos!!!!!!!

Timár Ágnes 2015.03.06. 18:49:21

ezért is írtam, h mindez persze teoretikus. :) a saját szórakoztatásomra elemezgetem az "erősebbik" nem reakcióit. nem célom a megváltoztatásuk. lehetetlenre nem vállakozom. :)

lehetettlen 2015.04.10. 22:54:00

És a gyengébb nem? Micsoda gyenge általánosítás, kedves Tímár Ágnes meg a Zsumamád. De hajrá, csak így tovább! Szar az élet, és az is lesz... :-)
süti beállítások módosítása